Kezdőlapra

Fordulópont 10. szám
Ki vagyok én?

Szávai Ilona: Ki vagyok én?

Nincs ember, aki ezt a kérdést fel ne tette volna magának. Kisgyerekként, felnõttként, férfiként, nõként; hithez, közösséghez (stb., stb.) tartozó egyénként - különbözõ élethelyzetekben. És ezt a kérdést minden egyes embernek meg kell válaszolnia; a válasz lehet (kényszerûségbõl) gondosan eltitkolt, lényünk legmélyén õrzött vagy hangosan-derûsen kimondott - és még sorolhatnám az élethelyzetek megszabta lehetõségeket, de valami egészen bizonyos: az identitását keresõ embernek elsõsorban saját magával kell - saját válaszával, esetenként: választásával - megbékélnie? Az emberi identitásnak több dimenziója van, és e dimenziókról szubjektív vallomások és objektívnak szánt (vagy vélt) tudományos traktátusok sokaságát lehetne felidézni, de a huszonegyedik század elejére mégiscsak az tûnik a legfontosabb, megkerülhetetlen - nem "tudományos", hanem általánosan érvényes "átlagemberi" - felismerésnek, amit minden egyes személyiségre vonatkoztatott érvénnyel a pszichológia rögzített: az önazonosság bármely vetületének problematikussága a nehezen kezelhetõ vagy akár kezelhetetlen következmények sorozatát indítja el. Hiszen emberi érzéseket zavar meg. Érzései pedig - mindenkinek vannak! Akárcsak identitása(i)... E közhelyszerû nyilvánvalóságot csupán azért érdemes néha kimondani, hogy a minden egyes embert érintõ érzésekrõl a hozzájuk méltó õszinteséggel beszélhessünk (és ez "intim közbeszéd" eredményeként is erõsíthessük önmagunkat, embertársainkat). Magunk és mások érzéseinek némiképpen mindannyian kiszolgáltatottak vagyunk; fontos ezt a másik közhelyet is felidézni akkor, amikor az identitás megélésérõl beszélünk. Mert - például - az identitásról is felsorakoztathatnánk régebbi és újabb keletû elméleteket, ideológiákat - ám a legképzettebb tudós és ideológus is éppúgy kiszolgáltatottja (saját és mások) érzéseinek, mint bármelyik átlagember. Lapunknak ezt a számát az identitásnak szenteltük, de nem a teóriák, hanem a valóság, az emberi érzések valósága felõl közeledünk a "tárgyhoz": az emberi személyiség sajátosan determinált érzésvilágához. Az itt közölt írások szerzõinek legtöbbike a gyerekkorra emlékezik... Joggal és természetszerûen, hiszen az identitás érzés- és tudatvilágát ebben az életkorban alapozzuk meg... És ezen a ponton ismételten "vallomást kell tennünk" lapunk, a FORDULÓPONT vállalt "identitásáról": legelsõ számunktól kezdve úgy (és azért is!) fordultunk a gyermekek világa felé, úgy szóltunk a gyerekekrõl és a gyerekekért ("mindannyian voltunk gyerekek, mindannyiunknak vannak, lesznek gyerekei!) - hogy a felnõtt világ elemi gondjainak adjunk hangot. A fentiekbõl következõen erre a kérdéskörre is bizonyára még sokszor vissza kell térnünk a lap hasábjain. Régiónkat a következõ évtizedekben meghatározó történelmi folyamatok már most felvetik például az európai identitás - majdani? - mibenlétének kérdését. Ilyen és hasonló kérdésfelvetések zuhataga vár továbbra is ránk - de az emberi alaphelyzet egészen bizonyosan nem kerülhetõ meg: az egyes ember érzésvilágát harmóniába kell hozni a világgal. Küzd az egyén - és talán a világ is igyekszik. Példának okáért Lingua Pax (a nyelvek békéje) a megnevezése egy jelenleg futó UNESCO-programnak (2000 nyarán Szalonikiben nemzetközi konferenciát is tartottak a témáról). Sõt, a Lingua Pax-programot kiegészítendõ, a 2001-es esztendõt Európában a nemzeti nyelvek évének hirdetik meg... Jelzés értékû, hogy a politika az ezredvég gazdasági-ideológiai viharainak közepette a kommunikáció nyelvi vonatkozásaira, a nyelvi hovatartozásra és a nyelvek közötti kapcsolat(tartás!)ra is odafigyelni kényszerült. A Ki vagyok én? sok-dimenziós kérdése sürgetõ-kényszerítõ erõként határozza meg életünket.


vissza