Kezdőlapra

Fordulópont 16. szám
Parttalan kamaszkor?

Szávai Ilona: Parttalan kamaszkor?

Egyik-másik küzdelemnek soha nincs vége. A küzdelmesnek tartott kamaszkorra – és kamaszokra – ez a megállapítás fokozottan érvényes, mert hiszen a „küzdõ felek” minden egyes emberi személyiség fejlõdésének, életének ebben a furcsa, paradoxonokkal sújtott szakaszában: jelen vannak. A „küzdõ felek” ugyanannak a személyiségnek a részei. És a küzdelemnek egyetlen gyõztese (rossz esetben: vesztese) lehet. „…a kamaszban egy készülõ felnõtt és egy búcsúzó gyermek küzd egymással” – írja Vikár György. A kamaszkorát, a kamaszkor belsõ küzdelmeit senki nem spórolhatja meg. „Kívülrõl” pedig (mindenkire érvényesen) a kamaszkort valahogy így látjuk: a gyermekkor vége; fájdalmakkal, kételyekkel, szenvedélyekkel terhelt – hosszú! – pillanat, amelyben a gyerek már nem gyerekként viszonyul a felnõttekhez, a felnõttek pedig gyakran értetlenül állnak a kamasznak mondott (gyerek)ember sajátságos (életkorával magyarázott) megnyilvánulásai elõtt. Mivel mindannyian voltunk kamaszok, és gyerekeink is voltak vagy lesznek kamaszok, és mivel a FORDULÓPONT az elmúlt három esztendõ alatt az emberi személyiség és adott történelmi (sok területen fordulópontokhoz érkezett) korszakunk legzaklatóbb emberi kérdéseit igyekezett felvetni, és a kérdésekre folyóiratunk hasábjain megkíséreltünk érvényes válaszokat adni, de legalábbis õszintén rögzíteni a változások közérzetét – nos, elkerülhetetlenül meg kellett kísérelnünk a szembenézést a kamaszkor gyakran félelmetes küzdelmeivel. A FORDULÓPONT 2000/3-as számának (Mitõl fél a kamasz?) szerzõi által körbejárt jelenségekre azóta is többször visszatértünk, olvasóink levelei, hozzászólásai pedig jelezték a „téma” iránti érdeklõdés nem mindennapi mértékét, ami visszaigazolta azt a sejtésünket, amelyet említett tematikus számunk bevezetõ soraiban megfogalmaztunk: „mind többet kell beszélnünk a kamaszkorról egy olyan történelmi korban, amelyben az emberek felgyorsult élete hihetetlen mértékû változásokkal jár.” Korunk emberének felgyorsult életében elmozdultak a kamaszkor határai; de a gyorsulás révén a kamaszkor nem rövidebb, hanem hosszabb lett: elõbb kezdõdik, és tovább tart. Szinte parttalanná vált? Amennyiben a kamaszkor az emberi élet legválságosabb, legkiszolgáltatottabb szakasza (és mi, hajdani kamaszok igen rövid gondolkodás után bólintunk, hogy bizony, ilyen volt!) – akkor a minden egyes ember életében meghosszabbodó kamasz-lét olyan általános emberi közérzetté öszszegzõdhet, amely a kortárs és a közeljövõ közösségi (társadalmi) életének dimenzióit alapvetõen érinti, és – nem feltétlenül elõnyösen – befolyásol(hat)ja. A „belsõ küzdelem” másfajta küzdelembe is átvált? Netalán másképpen kellene-lehetne megélni magát a táguló kamaszkort? Másképpen szükséges viszonyulnunk a kamaszokhoz, másképpen kellene segítségükre sietnünk? A kérdések sorakoznak, sokasodnak. Folyóiratunk mostani száma (újabb tematikus összeállításunk) a megközelítés módozatait és szempontjait tovább gazdagítja. Ígéretünk pedig változatlan: miként eddig is, olvasóink, szerzõink hozzászólásainak lapunk következõ számaiban folyamatosan teret adunk.


vissza