Kezdőlapra

Fordulópont 23. szám
Mint a minta?

Fried Zsuzsanna: Az individuálpedagógia Németországban

Az individuálpedagógia fejlõdése a gyermek- és ifjúságvédelemben
A németországi családok cselekvési normáit, valamint az ifjúságvédelmet egészen a 80-as évekig az 1922-es gyermekjóléti törvény szabályozta. A törvény vezérfonalát az állam ellenõrzési funkciója adta, mely felügyeleti jogát mind a szülõk, mind a gyermekek felett gyakorolhatta, természetesen a gyermek érdekeit szem elõtt tartva. Ha a gondozási folyamatban érintettek a törvényben lefektetett jogok ellen vétettek, az állam minden esetben szankciókkal, büntetéssel reagált. Mivel az ifjúságvédelmet a szubszidiaritás elve szerint szabályozták, fontos szerepet kaptak az állami felügyelet alatt álló, többnyire egyházi és karitatív szervezetek – melyek Németországban, de a többi nyugat-európai országokban is nagy múltra tekintenek vissza – elsõsorban a legkülönbözõbb szociális problémák, jelzések észlelésében. A szubszidiaritás elve gyakorlatilag az állam tehermentesítését jelenti, vagyis a feladatatok megoldásában a legadekvátabb segítségnyújtókhoz kell folyamodnia, vagy szorgalmaznia kell azok létrejöttét, mielõtt saját kínálati bázisát kifejlesztené. A segítõ személyek túlnyomórészt gondozónõk voltak, ahogy a fõként nõi munkatársakat akkoriban nevezték. Általában hitvalláshoz kötött képzésben részesültek, s csak a 60-as évek vége felé váltotta fel ezt a képzést az állami, felsõfokú szakirányú képesítést adó oktatás. A gondozónõk információkat gyûjtöttek a gondozottakról, s a levont tapasztalatok, általánosítások alapján hivatalos szerveknél megfelelõ intézkedéseket kezdeményeztek. Így kétféle gondozási forma fejlõdött ki, egyrészt az önkéntességen alapuló segítségnyújtás, melyben a szülõk bizonyos mértékû együttmûködésre mutattak hajlandóságot, másrészt a gondozásos nevelés, mely tulajdonképpen a fiatalok intézeti nevelését jelentette. Az ilyen nevelõotthonok többnyire egyházi tulajdonban voltak. (Többségben katolikus területeken apácák által irányított intézeteket értünk ez alatt.) A 60-as évek közepétõl Nyugat-Európát, így Németországot is alapvetõ társadalmi változások rendítik meg. Ez a társadalmi áttörés megkérdõjelezte az eddigi tradicionális értékeket, normákat és törvényeket, és bizonyos értelemben egy új emberképet eredményezett, megújult szükségletekkel. A 80-as években ez a társadalmi változás már teljes mértékben lezárult, a hagyományos értékek megtagadása viszonylagossá vált, az értékválság feloldódni látszott a törvényhozásban is. Az ifjúságvédelem is próbaút elõtt állt. Szemléletváltás jellemezte ezt az idõszakot, hiszen beigazolódott, hogy a hagyományos intézeti forma ill. a gondozásnak ez a formája már nem alkalmas a fiatalok nevelésére, segítésére. Eddig a gyermeknek és fiatalnak kellett igazodnia az intézeti rendszerhez, és nem a rendszer alkalmazkodott az egyes gyermek ill. fiatal szükségleteihez. Majdnem 10 évig tartó vita után, széles szakmai és társadalmi bázisra épülve született meg az új Gyermek- és Ifjúságvédelmi Törvény (KJHG = Kinder und Jugendhilfegesetz), mely 1991-ben lépett hatályba, a törvényhozás és a szakma teljes egyetértésében. Néhány intézkedés már az évekig tartó eljárás során a gyakorlatban megállta a helyét, és az új törvényben legitimációt nyert. A törvény lényege abban rejlik, hogy elfordulást jelent az állami beszabályozástól és szankcionálástól, és elsõ ízben fogalmazza meg a szülõk és a gyermekek jogát a segítségkéréshez. A törvény 27. paragrafusa fogalmazza meg a rugalmas segítségnyújtás minden lehetõségét. Az új törvény legfõbb eredményének tehát az intézeti nevelés súlypontozásának feloldásában rejlik, sikerül elrugaszkodnia az egysíkú segítségnyújtástól. Az elsõ években az ifjúságvédelmi hivatalok a törvényben felsorakoztatott segítségnyújtási formákat meglehetõsen mereven kezelték, a lehetséges gondozási formák „katalógusaként” szemlélték. Néhány év múlva azonban, a szakmai viták és párbeszédek hatására, az a vélemény fogalmazódott meg, hogy az egyedi eseteknél még nagyobb rugalmasságot kell alkalmazni, és a döntési mozgásteret jobban és kreatívabban kell kihasználni. Az új módszer még inkább az egyedi esetbõl indul ki, pontos elemzést készít a szülõk és gyerekek egyéni problémáinak feltárásával, felvázolja az egyén önsegítési lehetõségeit, és a szociális környezete által nyújtott segítési és támogatási formákat is. A fontosabb nevelési intézkedéseket, lépéseket egyénre szabottan a gondozási terv (Hilfeplan = segítõterv) fogalmazza meg. A gondozási terv összeállításában – lehetõség szerint – a folyamat minden részvevõje képviselteti magát. A tervben jelennek meg a közvetítõk (alapítványok, egyesületek) költségei napi lebontásban, amit a hivatalos szervek hagynak jóvá, és a szükséges öszszeget átutalják a közvetítõ szervezeteknek. Fokozatosan szorult háttérbe a gondozási formák katalógusként való szemlélete, helyette a 27.§ központi gondolata került elõtérbe, amely a rugalmas segítségnyújtás minden lehetõségét magába foglalta. Az új felfogás eddig ismeretlen segítségnyújtási alternatívákat fejlesztett ki, melyek a törvényben még nem jelentek meg, de közben folyamatosan módosulnak, idomulnak a megváltozott körülményekhez, különös tekintettel a jelenlegi szûk költségvetési helyzethez, az állami szervek anyagi lehetõségeihez. Példaként említeném a 18 millió lakosú Észak-Rajna-Westfaliát, ahol 2001-ben 67500 embernek nyújtottak segítséget 1 milliárd euro összegben. Éppen ezért kap egyre inkább nagyobb hangsúlyt az ún. clearing (pedagógiai diagnosztika), vagyis a gondozás megkezdése elõtt meg kell találni a legideálisabb és leghatékonyabb segítségnyújtási formákat, az egyén fejlõdéséhez leginkább alkalmas lehetõségeket, hogy kiiktassuk azokat a kísérleti fázisokat, amikor számos, a kliens fejlõdése szempontjából nem túl hatékony gondozási módszert kellett alkalmazni. A gyermek és ifjúságvédelemben a segítségnyújtást ma sem egyedül végzik az illetékes állami szervek, hanem szerzõdõ partnerekkel, egyházi, közhasznú és független szervezetekkel. Már 1989-ben alakultak individuálpedagógiai szervezetek. Koncepciójuk, eredményeik az új törvényben vissza is tükrözõdnek. Közben egyre nõ a különbözõ nagyságú és regionális jelentõséggel bíró független közvetítõk száma, melyek túlnyomórészt jogilag bejegyzett egyesületként mûködnek. Példaként a Rajna vidéki Tartományi Ifjúságvédelmi Hivatal adatait említeném, mert a tartomány lakossága közel annyi, mint Magyarországé (9 millió), s fõként városlakók alkotják. Több mint 300 szervezet és intézmény mûködik itt független közvetítõként. Ebbõl 28 közvetítõ szervezet csoportosult egy nagyobb individuálpedagógiai intézkedésekkel foglakozó egyesületbe (Arbeitskreis Individualpedagogische Massnahmen eingetragener Verein, rövidítve AIM e. V). Csak az a szervezet végezhet individuálpedagógiai tevékenységet, amely egy beható, széleskörû vizsgálat után a tartományi ifjúságvédelmi hivataltól mûködési engedélyt kap. Engedély nélkül a gyermek- és ifjúságvédelmi hivatalok nem adhatnak megbízást a közvetítõ szervezeteknek. A szerzõdéskötésen túl az AIM e. V. a tartományi ifjúságvédelmi hivatallal közösen, külföldi projektre érvényes, speciális minõségbiztosítást dolgozott ki, mindenre kiterjedõ együttmûködési nyilatkozat formájában, amiben a szükséges normákat apró részletességgel fogalmazzák meg, mivel külföldön az állami felügyelet nem biztosított. A továbbiakban külön foglakoznék az individuálpedagógiai segítséget nyújtó munkával, amelyben a hangsúly a változó és állandó segítségnyújtáson van, az állandó gondozás pedig nem intézeti elhelyezést jelent. Individuálpedagógiáról általában Célcsoportok A megváltozott egyéni és társadalmi viszonyok egyre nehezebbé teszik egy teherbíró, értékhordozó családrendszer kialakulását, melyben a gyerekek és fiatalok képessé válhatnának egy önálló és felelõsségteljes életvezetésre. A kínálat a megváltozott viszonyokhoz igazodva, a nehéz életkörülmények között élõk számára nyújtja a gondozási formák széles spektrumát. Abból az alapelvbõl indulunk ki, hogy nem a segítõrendszernek kell tálcán nyújtani a megoldásokat, hanem minden ember és minden család a saját problémájának megoldási kódját magában kell, hogy hordozza. A segítségadást mi abban látjuk, hogy közösen kezdünk el gondolkodni, a megoldáshoz vezetõ utat az érdekeltekkel együtt próbáljuk megkeresni. Ez sokszor rendkívül kreatív, különleges, a megszokottól eltérõ alternatívákat kíván és eredményez. A kínálati oldal elsõsorban azokhoz a gyerekekhez és fiatalokhoz igazodik, akik hátrányos helyzetû, csonka, patchwork vagy nevelõszülõi családban élnek, de a helyesen megválasztott erõforrások bevonásával helyzetük pozitív irányba fordulhat, így elkerülhetõvé válik, hogy idegen környezetbe kerüljenek (rugalmas és változó ifjúságvédelmi intézkedések). A rendszerszemléletre építve a figyelem a gyermekre és a családra orientálódik, amikor a gyermek helyzete a családjában ill. szociális környezetében ellentmondásossá válik, de állandó egyéni intézkedések, alternatív fejlesztési módszerek új életutakat nyithatnak meg számára. A kínálati oldal mindenekelõtt azokhoz a gyerekekhez és fiatalokhoz igazodik, akiknek élettörténete negatív tapasztalatokkal, beszûkült életfeltételekkel és gyakori kapcsolat-megszakításokkal tarkított. Sokszor fordul elõ náluk az iskolai kudarcélmény is, mely a tanulási motivációk hiányát is magyarázza. Ezeknek a gyermekeknek és fiataloknak az életmódját és cselekedetit az emberekkel szembeni bizalmatlanság, a kapcsolatteremtési készség és az önbizalom hiánya jellemzi, akik önmagukra és másokra nézve is veszélyt jelenthetnek, jövõképükben a kilátástalanság jelenik meg. Ezeket a negatív viselkedésmódokat szükségorientált, rugalmas, az egyénhez igazított ifjúságvédelmi intézkedésekkel kell korrigálni. Az ifjúságvédelmi intézkedések alapja a törvény 36. paragrafusa, amely a segítségnyújtás megtervezését foglalja magában. Az individuálpedagógia alapelvei Individualitás és rugalmasság Az individuálpedagógia a gyermeket, fiatalt és/vagy családot a segítõ folyamat aktív és alakítói szereplõjeként értelmezi. A személyiségjegyek, hajlamok, erõsségek és gyengeségek, valamint a mindenkori élethelyzet sajátosságai épülnek be a gondozási tervbe, és befolyásolják az intézkedés folyamatát. A gondozás folyamatot jelöl, ami igény szerint változik, és a fejlõdés mértékéhez igazodik. A folyamat során állandó visszajelzéseket kapnak a részvevõk, az intézkedések pedig mindig a gyermek, fiatal és család adott állapotához és helyzetéhez igazodnak, tehát a módszer megvalósítása érdekében a szakembereknek el kell rugaszkodniuk a merev koncepcióktól, mert az új szemlélet rugalmas, alkotószakértelmet kíván. Az individuálpedagógiát alkalmazó szervezetek ifjúságvédelmi hivatalokkal egyeztetve lehetõvé teszik a segítségnyújtási formák rugalmas, szakmailag megalapozott megváltoztatását. Erõforrás és élettér – orientáció Az individuálpedagógia figyelmét az erõforrásokra, a gyermekek, fiatalok, felnõttek és a gyermekvédelmi rendszer erõsségeire irányítja. Az eddigi veszteségorientáltság, egyfajta pesszimista felfogás helyett az aktív és cselekvésorientált pedagógia képes olyan pozitív tapasztalások közvetítésére, melyek lehetõvé teszik az emberek számára, hogy képességeik és erõsségeik széles tárházát kiaknázhassák, hogy ezáltal új és újabb perspektívák nyíljanak meg számukra. A gondozás folyamatába bevonjuk a gondozott szociális környezetét is. A megszokott, bizalmas környezetben alkalmazott nevelési módszerek pozitív fejlõdést eredményeznek a családok, gyermekek és fiatalok életében. A kínálatok irányítottsága Kapcsolatkínálat: Az individuálpedagógiai munka lényeges eleme a kapcsolatkialakítás. Elengedhetetlen a gondozási eljárás részvevõi közötti bizalmi viszony kialakítása, ami együtt jár azonban a gondozottak életébe való szükségszerinti beavatkozással, a pszichoszociális stabilizáció érdekében. Cél- és szerkezeti orientáltság: Ezalatt egyrészt egy célirányos, a konkrét megoldásokhoz igazodó munkafolyamatot értünk, másrészt szerkezeti áttekinthetõséget, a korlátok figyelembevételét. Ez az a munkaforma, mely az összes résztvevõ számára garantálja a tervszerûséget és átláthatóságot. Élmény- és cselekvésorientáltság: A különbözõ intézkedési formákban nagy hangsúlyt fektetnek az élménypedagógiai elemekre és a tapasztalatszerzésen alapuló tanulásra, esélyt adva a fiatalok számára, hogy másként élhessenek, mint eddig, s közben saját korlátaikat is megtapasztalhassák. A kölcsönös bizalom, a megbízhatóság gondozó és gondozott között a fiatalok fejlõdése szempontjából a legfontosabb alapelv. Segítségnyújtási /gondozási formák: 1. Veszélyeztetett gyermekek és fiatalok felkutatása 2. Szülõktõl függetlenül élõ fiatalok gondozása 3. Vérszerinti családban való gondozás 4. Hátrányos helyzetben lévõ családok gondozása 5. Nevelési projekt a szociálisan hátrányos városrészeken és településeken – szociális helyhez orientált nevelési segítség 6. Családhoz hasonló közösségekben való kapcsolatorientált nevelés 7. Együttélés egy gondozóval 8. Gondozás az egyesület által biztosított lakásban 9. Tandemgondozás 10. Clearing (diagnosztikai pedagógia) 11. Belföldi projekt 12. Külföldi projekt 13. Utazási projekt 1) Veszélyeztetett gyerekek és fiatalok felkutatása Ennek a tevékenységi formának a célcsoportjába azok a fiatalok tartoznak, akiknek élettere az utca, így a bûnözés áldozataivá és részeseivé válhatnak. Nem ritka közöttük a hajléktalan vagy drogos életmódot folytató, ill. prostitúciónak kiszolgáltatott fiatal. A gondozás során a család bevonása szinte lehetetlen. A csoportba tartozók mindenféle beszabályozást mereven elutasítanak. Elsõdleges cél a veszélyeztetett fiatalok felkutatása, így ez a gondozási forma az utcai szociális munka módszerére épít. Fontos a gondozó személye, hiszen a segítségnyújtás hatékonysága attól függ, hogy milyen kapcsolatot sikerül kialakítania kliensével, milyen mértékben képes õt befolyásolni. 2) Szülõktõl függetlenül élõ fiatalok gondozása Ezt a gondozási formát olyan fiatalok, ill. fiatal felnõttek körében alkalmazzuk, akik többnyire saját jövedelemmel rendelkeznek, és annak ellenére, hogy önállóan, szülõktõl külön élnek – egyedül vagy szülõi segítséggel bérelnek lakást, vagy ifjúsági munkásszálló lakói –, önállóságuk, ill. felelõsségtudatuk kialakításához szakember segítségét igénylik. A segítségnyújtás mértéke és intenzitása az egyéntõl függ. 3) Vérszerinti családban való gondozás Itt a hangsúlyt a gyermek vagy fiatal vérszerinti családban való gondozása kapja. Kulcsszó a stabilizálás, a biztonságos és harmonikus családi környezet kialakítása. Emellett fontos szerepet kap a gyermek visszaintegrálása vérszerinti családjába egy hosszabb idejû tartózkodás után (pl. intézeti nevelés vagy pszichiátriai kezelés után). A gondozás kétirányú, egyrészt biztosítja a rendszeres kontaktust a gyermekkel, másrészt a szülõk nevelési kompetenciájának befolyásolására törekszik. A gondozók igyekeznek a részvevõk segély- ill. erõforrásait felkutatni, a fejlõdéshez szükséges motivációkat mozgósítani. 4) Hátrányos helyzetben lévõ családok gondozása A célcsoportot ebben az esetben a hátrányos helyzetû családok gyermekei ill. szülei alkotják. A segítségnyújtás többnyire a nagycsaládosok anyagi, szociális és szervezési nehézségeinek könnyítésére, megoldására irányul, a hátrányok leküzdésére, melyek nem kompenzálása, a gyermekek veszélyeztetettségéhez is vezethet. A folyamat során az összes lehetséges résztvevõ együttmûködésére van szükség (család, vérszerinti szülõk, nevelõszülõk, testvérek, rokonság). Családonként általában két szakember bevonásával biztosított a szervezõ- és nevelõmunka, melynek színhelye többnyire a gondozott család otthona. 5) Nevelési projekt a szociálisan hátrányos városrészeken és településeken Elengedhetetlen a gondozott életterének szociális feltérképezése, egy szociális háló megalkotása, mely magában foglalja a lehetséges erõ- és segélyforrások, valamint segélyeszközök feltüntetését is, tulajdonképpen mindegyik gondozási projekt kidolgozásához szükséges. De nyomatékosan akkor tekintünk egy projektet szociális helyhez orientált segítségnyújtásnak, ha egyidejûleg vonatkozik: • egy szociálisan hátrányos városrész, település gyermekeire és fiataljaira • azok szociális hátterére, hálójára • a segélyforrások feltérképezésére ill. bõvítésére (intézmények, egyesületek). Ezzel a gondozási formával lehetõvé tesszük az általunk gondozott fiatal felnõttek és családjaik számára, hogy fokról fokra önállóan (szakmai segítség nélkül is) képessé váljanak a számukra biztosított szociális támogatások indítványozására és igénybevételére. Távlati célként szeretnénk elérni, hogy a fiatalok számára jobb életkörülményeket teremtsünk, hogy egyre kevesebben szoruljanak az állami segélyekre. Ez a gondozási forma ad arra lehetõséget, hogy a különleges eseteket, veszélyeztetettséget még idõben felismerjük és orvosolni próbáljuk. A projekt nagy szerepet játszik a prevencióban. 6) Családhoz hasonló közösségekben való kapcsolatorientált nevelés A családhoz hasonló és kapcsolatorientált közösségeken egy meghatározott idejû kiscsoportos együttélést értünk, mely során 2-4 kiskorú él együtt egy lakásban. A meglehetõsen intenzív kapcsolat, gondozó és gondozottak között, a tudatos pedagógiai befolyásolás segíti elõ a gyermekek fejlõdését. Erre a gondozási formára akkor van szükség, amikor a tanulási feltételek a fiatalok életterében kedvezõtlenné váltak, ill. a továbbfejlõdés akadályoztatva látszik. Az új, másfajta környezet biztosítja a tanulási feltételeket, és lehetõséget ad a kiskorúak emocionális, kulturális és szociális fejlesztésére. A modellt bel- és külföldön is alkalmazzuk. Egy olyan területe ez a gondozásnak, ahol a leghatékonyabban érvényesülhetnek a kitûzött célok. 7) Együttélés egy gondozóval Ebben a gondozási formában a gyermek vagy a fiatal számára az egyéni fejlesztés úgy valósul meg, hogy gondozójával együtt élhet. Olyan esetekben van szükség erre a lehetõségre, amikor a gyermek súlyos beilleszkedési- és személyiségi zavarokkal küzd, alkalmatlan a közösségi életre, szociális vonatkozásban rengeteg pótolnivalója van. Ebbe a csoportba tartozik a lakóotthonos nevelés is, amikor maximum 4 gyermek élhet együtt egy gondozóval. Így biztosított számukra az állandóság, nem zavarja fejlõdésüket a munkaidõ- és a személyváltás. 8) Gondozás a megbízó által biztosított lakásban Ebben az esetben a fiatal, vagy fiatal felnõtt több kortársával együtt egy, a megbízó által biztosított lakásban él, egyénileg kialakított gondozói irányítás mellett. A projekt különlegessége, hogy ezt a gondozási formát a lakóközösségben élõ fiatalok maguk választották, mindannyian gyermek- és ifjúságvédelemi ellátásban részesülnek, számukra a megélhetést, a felmerülõ költségek fedezését az ifjúságvédelmi alap biztosítja. 9) Tandemgondozás (laikus – profi) Az eddigi gondozások tapasztalatai azt mutatják, hogy a hajléktalan fiatalok menedéket elsõsorban a válsághelyzetben lévõ családjuknál illetve szociálisan érzékeny laikusoknál találtak. Néhány esetben ezekbõl a vészmegoldásokból fejlõdött ki egy professzionálisan kísért gondozási forma, mely a gondozott önállósodásáig tartott. Ez a megoldás a különösen nehezen kezelhetõ és veszélyeztetett fiatalok számára nyújtott fejlõdési esélyt. Mivel a gondozás két síkon, koncepcionálisan két egymástól elkülönített területen történik, ennek a formának a tandem elnevezést adtuk. Egy már pedagógiai tapasztalatokkal rendelkezõ, de általában nem képzett személy, család vagy lakóközösség jelenti az egyik területet, aminek a szokásrendjébe illeszkedik a gondozott személy. A klienst és az életét meghatározó személyeket, egy pedagógiailag képzett külsõs szakember koordinálja. 10) Clearing (pedagógiai diagnosztika) A clearing alatt egy átfogó diagnóziskészítést, és a fejlesztési terv elkészítését értjük, mely a gondozott gyermek egyénileg meghatározott életperspektíváira épít, különös tekintettel a kötõdési koncepcióra. A perspektívák lehetnek: • Visszakerülés a vérszerinti családba • Nevelõ családnál való elhelyezés (bel- és külföldön) • Elhelyezés szakképzett családoknál (ahol a szülõk valamelyike pszichológus, szociál- vagy gyógypedagógus végzettségû) • „Csoportpedagógiai” intézetekbe való elhelyezés – azonos problémával küzdõ gyermekek szakszerû ellátása kis csoportokban Az ifjúsági hivatallal való együttmûködés keretében a szerzõdés a gondozási tervben, a clearing tapasztalataira építve fogalmazódik meg. A gyermek és fiatal helyzetének megértéséhez feltétlenül szükség van a vérszerinti szülõkkel és a gyermek környezetével való kapcsolattartásra. Egy kiegészítõ környezettanulmány a szülõi házban (szülõ és család interjúk) a diagnosztikai munka számára nélkülözhetetlen. A diagnosztikai szakasz eredményei alapján, a folyamatban részvevõk (gyerek / fiatal / szülõk / ifjúságvédelmi hivatal, cleringház) közösen dolgozzák ki a gyermekhez igazodó gondozási tervet. Az új élethelyzetbe való beilleszkedést alaposan elõkészítik, és figyelemmel kísérik, melyben a gyermekek szükségletei és félelmei kerülnek középpontba, melyek a segítõfolyamat tempóját befolyásolhatják. 11) Belföldi projekt A program olyan fiatalok számára készült, akik saját környezetükben oly mértékben veszélyeztetettek, hogy biztonságuk csak megfelelõ térbeli távolsággal érhetõ el. A gondozás 2-4 fõs lakóközösségben zajlik, melyben a fiatalok és fiatal felnõttek között az önállósodás az együttélés alapja. A lakóközösség egyidejûleg egy vagy több gondozó életteréül is szolgál. Ebben a gondozási formában is kizárt a hagyományos értelemben vett munkaidõ. Tudatosan elzárkózik a családi modelltõl, csak csekély mértékben hordozza magán a családi nevelés vonásait. Egyénektõl függ azonban, hogy milyen távolság ill. közelség alakítható ki gondozó és gondozott között. 12) Külföldi projekt A külföldi projektben résztvevõ veszélyeztetett gyerekek és fiatalok még jobban rá vannak kényszerítve arra, hogy otthonuktól minél messzebbre kerüljenek. A projekt a befogadó ország kulturális, szociális tapasztalatait figyelembe véve, a természeti adottságok másságára és szoros gondozó és gondozott közötti egymásra utalásra épít, idegen nyelvû környezetben. Olyan tanulási és tapasztalási mezõket nyit meg a fiatalok számára, melyek kiaknázása a saját környezetükben lehetetlen lenne. Bizonyos, a nevelési tervben megcélzott változtatások csak ebben a formában valósíthatók meg. A gondozás során 1-4 fiatal, rövidebb ill. hosszabb ideig integrálódik a fogadó ország gondozó családjának életébe. 13) Utazási projekt Hasonlóan a külföldi projekthez ez a segítségi forma ugyanabból az okból és hasonló célkitûzésekkel jött létre. Az utazási tapasztalatok itt azonban döntõ szerepet játszanak, segítségükkel megváltoztathatóak lesznek a rosszul rögzült viselkedési minták, és új kompetenciák fogalmazhatóak meg. A program során 1-4 fiatal tesz utazást egy vagy több gondozóval egy külföldi országban, átgondolt, világosan meghatározott idõtartamig. A visszaérkezés után a gondozás azzal a személlyel folyik tovább, akire a gondozott az utazás során rá volt bízva. Ahogy a fenti nevelési elvek a gyakorlatban megvalósulnak • A nevelési folyamat szereplõi, (tanár, gyermek, fiatal) felveszik a kapcsolatot az ifjúságvédelmi hivatallal, vagy már kapcsolatban állnak egymással. • Az ifjúságvédelmi hivatal fordul valamelyik közvetítõ szervezethez segítségért. Továbbítják az elsõ információkat, észleléseket, valamint a meglévõ dokumentációkat az egyesületek, alapítványok rendelkezésére bocsátják. • A közvetítõ szervezet informálja a megbízót a felmerülõ költségekrõl (szakórák szerint és napi lebontásban). Igény szerint a közvetítõ egy lehetséges segítségnyújtási kínálatot mutat fel. • Mindenekelõtt egy szakmai megbeszélés zajlik le. • Csak ezután ismerkednek meg egymással a folyamatban részvevõk (gyermek, szülõk, hivatal képviselõje, közvetítõ szerv munkatársai) egy ún. elõbeszélgetés során, ahol megbeszélik a kiindulási helyzetet, elképzeléseket, egyeztetik a célokat, és egy lehetséges gondozási forma javaslatára tesznek szert. • Az állandó intézkedések sorában egy ún. „egyengetõ” fázis következik, amikor a részvevõk közelebbrõl és mélyebben is megismerhetik egymást, valamint tisztázzák a segítségadás tartalmi tényezõit is. • Végül a gondozási terv megbeszélése során a konkrét szükségletek fogalmazódnak meg, melyeket még egyszer átbeszélhetnek a folyamat részvevõi. Ekkor egyeznek meg a segítségnyújtás intenzitásában, terjedelmében, formáiban ill. az elérendõ célokban. A gondozási terv a gondozás alapfeltétele, melyet félévenként felülvizsgálnak. Költségfedezet Valamennyi költséget a mindenkori illetékes ifjúságvédelmi hivatal viseli. Az egyes intézkedésekhez szükséges pénzösszeget a közvetítõ szervezetekkel való megegyezés alapján óra – ill. napi lebontásban havonta utalják az egyesületeknek, alapítványoknak. *** Sajnos az intézkedésekrõl, a segítségnyújtási formákról a teljesség igénye nélkül írhattam, így munkámból kimaradt a további alcsoportok differenciálása, és a manapság szakberkekben olyannyira diszkutált prevencióról és a krízishelyzetekre létrehozott programról sem tudtam említést tenni. Ezek pótlására talán adódik még alkalmam. Köszönetet szeretnék mondani Regina Müllernek és Jürgen Reinfandtnak a düsseldorfi IJS egyesület munkatársainak, akik fontos szövegrészletekkel járultak hozzá munkám elkészítéséhez. (Fordította: Katona Márta)


vissza