Kezdőlapra

Fordulópont 24. szám
Hogyan mondjam el?

Winkler Márta: A nehezen beszélõ gyerekekrõl

Kezdõ tanító koromtól foglalkoztat a kérdés, miért és hogyan lehet az, hogy úgyszólván minden csoportomban találtam, találok nem beszélõ gyerekeket. A különbség csak az, hogy némely osztályban kevesebb, másokban több a számuk. A nemek közül a lányok javára dõl el a mérleg, nemcsak a számukat, hanem a befolyásolhatóságukat illetõen is.
Az iskola kezdetén szívesen beszél a legtöbb gyerek, akár kérdésekre válaszolnak, akár mesét szõnek, hosszan, szinte vég nélkül és szívesen öntik ránk a szót. Éppen ezért tûnik fel a beszédet mindenképpen elkerülõ, megszólalni nem akaró gyerek. Hosszú, türelmes keresési idõ kezdõdik ilyenkor, melyben a fondorlatok sokasága segíti a tanítót a probléma minél jobb kezeléséhez. Néhányat ezek közül röviden elmesélek.
E. K. négy éven keresztül csak a megtanult verseket, szövegeket mondta el kényszerûen, kötelességbõl, boldogtalanul. Se tõlem, se a társaitól nem kérdezett soha semmit, csevegésbe, beszélgetésbe semmiképpen nem volt bevonható. Meleg családi légkör vette körül, két testvére, nagyszülõk, szülõk szeretettel bántak vele. Velem, a tanítóval is nagyon jól alakult a kapcsolata, alig tudott még írni, nyomtatott nagybetûkkel egymás mellé írta anyja és az én nevemet.
Sokszor vittem kirándulni az osztályt, ott kötetlen helyzetben is próbáltam szóra bírni, gyerekek társalgásába észrevétlenül bekapcsolni. Egy-egy társával együtt is elvittem hét végén kicsi korától, hogy az iskolán kívüli környezetben, az ottani kötöttségeket magunk mögött hagyva, játékosan is megpróbálkozzam oldani a szótlanságát. Az igenen és a nemen kívül alig kaptunk többet tõle. Se az alsó, se a felsõ tagozatban nem változott meg a beszédhez való viszonya, pedig a csoportja soha nem bántotta, elfogadták társai az alig megszólaló kislányt. Ma már tanítónõ. Hangszíne, beszédstílusa árnyalat nélküli, monoton. Magas hangon beszél. Visszatarthatatlanul harcolt azért, hogy tanítóként a gyerekek között lehessen.
Á. R. nevû fiacskám vállalta a némaságát, õt magát ez egyáltalán nem zavarta. Gyönyörûen rajzolt, agyagmunkái különösen kifejezõk, remekek voltak. „Nem beszélsz velem, én mégis tudok rólad mindent” – szóltam hozzá többször – „mert a munkáid mindent elárulnak nekem. Õk szívesen mesélnek” – mondataimra hálás visszanézés volt a válasz. Késõi gyerek volt. Nem sokat változott, a továbbtanulása is nehezen haladt végig az iskolai éveiben.
M. Cs. négyéves korára kezdett el beszélni. Az óvodában eltolták maguk mellõl a gyerekek, nem kommunikált velük. Több év kellett az iskolában, hogy beilleszkedjék a társai közé s hogy kívánságává váljék kérdezni és válaszolni. Az anyai féltés, aggodalom is késleltette fejlõdésében. Az elsõ osztályban több hónap kellett ahhoz, hogy az elkényeztetésbõl a saját dolgát vállaló, és tenni akaró fiúcskává váljék. Gimnazista korára vált kedves, kellemes társalgóvá.
L. B. szép arcára öröm volt ránézni, a kislány társai elsõs korától dédelgették, nagy figyelmükkel tüntették ki. Kitartóan figyeltem, hogyan üzen a lányoknak? Velük sem beszélt persze, csak eltûrte a kedveskedésüket. Tudnék-e én leolvasni valamit a mimikájából, mozdulataiból, amivel cinkoskodhatnék, próbálkozhatnék a megszólaltatásával? Nem sikerült bizony semmi. A leírt munkái is szófukarok, kellem és stílus nélküliek maradtak továbbra is a sokféle megközelítés ellenére. A felsõ tagozatban a szülei elhagyták egymást, ami erõsítette közömbösségét a beszéd iránt. Helyreállt két éven belül a család, a szülõk visszatértek egymáshoz. Remekül rajzolt, ábrázolt sokféle médiummal. Alkotásai beszéltek helyette a középiskolai évek alatt is. Idén érettségizett, mégebben az évben, 2004-ben, képzõmûvészeti kiállításra készül.
S. Cs. keménykötésû, csibész fiú volt. Erõs alkatához, a szemében megvillanó fiús bátorságához, kirobbanó mozgékonyságához, amellyel a fiúkat könnyedén vitte magával, nagyon nem illett a tanulási helyzetben való teljes szótlansága. Jó fantáziájával, remek vizuális készségével sikerekhez jutott, sok alkalmat kerestünk ehhez számára. Szakadozva, akadozva mondott ki nagy kínnal egy-egy szót, óriási türelem kellett hozzá, amíg ezek a szótöredékek egyáltalán elõjöttek belõle. Õ is remekül fejezte ki magát vizuális eszközökkel, 8 éves korától rajzversenyek elsõ helyezettje volt évekig. Naponta történt körülötte baj, bátran követett el sokféle, iskolától, társaktól idegen tetteket. Összeszorított fogakkal végigállta a felelõsségre vonását. Soha nem védekezett egyetlen szóval sem. A televízió „Besenyõ család” címû paródia-sorozatát egy az egyben játszotta el negyedikes korában, öntötte az átvett bugyuta szöveget rám és a társaira. E szerepbe bújva saját magát is meg tudta mutatni paródiába foglalva. Nehezen és kínosan lehetett csak a tantárgyi feleleteket kisajtolni belõle az alsó és a felsõ tagozatos éveiben is. Írásbeli munkái, fogalmazásai töredezett mondatszövéssel, elég silány stílusban készültek. A filmkészítés foglalta le a hetedik osztálytól, gimnazista korában egyre komolyabban foglalkozott a filmmel. Talán ez válik majd kifejezõ eszközévé. Végigszenvedte az iskolai éveket, pedig a gimnáziumi idõszakban oldódott a beszéddel való kifejezés terén. Jóval idõsebb két testvérével nem volt ilyen gond, mindhármukat szeretetteljes családi légkör vette körül. Ez évben érettségizett.
A. G. szülei válását éppen az iskolakezdés elõtt élte át. Õnála viselkedésbeli változást nem észleltem. Harmadikos bátyja látványosan megszenvedte ezt a fájó eseményt. Az iskola rendezvényein hároméves korától részt vett, egyetlen szavát nem hallottuk soha, csendben, türelmesen nézte végig a szüreti mulatságot, a farsangot, az András-napi vigalmat. Éretlennek láttam, egy évvel késleltetni szerettem volna az iskolába járását. A szülõk a válás miatt, és a soron következõ tanítóhoz jutás miatt nem álltak el iskolába adási szándékuktól. Kínos négy év következett. A fiúcska nem szólalt meg a gyerekek elõtt önként soha. Elõtte talán még egyetlen gyerekkel se próbáltam ki ennyiféle új helyzetet, fondorlatot a megszólaltatásához. Egyetlen kérdés nem hagyta el a száját, soha nem kívánt közölni, elmesélni valamit. Erõs alkatú, nagydarab, szép arcú fiú, esetlensége sokszor hozta veszélyhelyzetbe a többit az osztályban és a testnevelési órákon. Abszolút jó szándékú volt pedig, akarattal sohase kívánt bántani senkit. Mégis gyakran történt baj. Ezeket a bántódásokat a legkínosabb percek követték, nem lehetett tisztázni minden gyerek számára megnyugtatóan az eseményeket, mert sehogy sem szólalt meg. A tolmácsává váltam, hogy a nekem megsúgott gondolatai hangos megismétlésével bizonyítsam a gyerekeknek, hogy például matematikában jó gondolatai vannak, logikai készsége kiváló. A bizonyítás persze az én igényem volt, és soha nem az övé. A gyerekek között elfoglalható helyét kívántam hol megteremteni, hol megóvni. A sok elhallgatott, jól ki nem beszélt helyzet már-már „sumák” színben tüntette fel a gyerekek elõtt. A határozott hang éppúgy eredménytelen maradt nála, mint százféle kedves megszólítás, cinkosság, jó helyzetek teremtése. Ügyes keze munkáit mindig méltányolva, gonddal mutattam be vagy függesztettem ki, ám ez sem hozott eredményt.
Kiskorában a testi közelséget is kívánta, az elsõ osztályt gyakorlatilag rám és a szabadidõs nevelõre dõlve, belénk kapaszkodva töltötte. Ha gyerekek nem voltak a közelben, ha villamoson utaztunk, ha szabadidõmben vittem magammal, folyamatosan és túlzóan sokat beszélt. Most ötödikes. Nincs közlési vágya.
Manapság bizony nõ a beszélni nem szeretõ, nem tudó gyerekek száma. A felnõttek nem döbbennek rá az elsõ évek otthoni, elmulaszthatatlanul fontos gondoskodásra, foglalkozásra. Ahol pedig a szülõk, nagyszülõk melege szívesen, eredetien, jól beszélõ készséget fejlesztettek ki a gyerekükben, sok esetben igyekezetük az óvodákban, az iskolákban törik meg, mert nem kap további jó folytatást. A beszédvizsgáló intézet, a nevelési tanácsadók, a pszichológusok sok konkrét esettel magyarázzák a bajok okait. Rendkívül fontos és sürgõs dolgunk hallgatni rájuk. Velük és a szülõkkel együtt óvodának és iskolának mindent meg kell tennie, mielõbb és nagyon következetesen, a gyerekeink kifejezõ készségéért, egészséges fejlõdésük érdekében!


vissza