Kezdőlapra

Fordulópont 25. szám
Különös kegyetlenséggel?

Szávai Ilona: Különös kegyetlenséggel?

Különös kegyetlenséggel? A szürkének mondott hétköznapokat valami furcsa, különös kéjjel szórja tele a média: szenzációval, tragédiával, katasztrófával. Ha csak a hírközegek közvetítette világot látnánk, ha csak errõl lenne tudomásunk, akkor azt hihetnénk, hogy nincsenek szürke, csupán véres hétköznapok. A bûnügyi statisztikák elemzõi pedig arról tudósítanak, hogy kegyetlenebbek lettek „az elkövetésmódok”. Durvul a világ? – erre már a gyermekjátékot vásárló szülõk is kérdõen figyelmeztetik egymást.
Megszoktuk, hogy a „különös kegyetlenséggel” szókapcsolatot is a legsûrûbben elhangzó nyelvi tények között tartsuk számon, már bele sem gondolunk a jelentésébe. Pedig a kegyetlenség már önmagában is sokkoló, mellette pedig ez a különös nem azt és nem olyasmit jelent, amit ennek az írásnak a kezdõmondatában a furcsa… A kegyetlenség melletti különös jelzõ (a jelzõs szerkezet egésze): jogi kategória. A pontos jelentését elemzõ szakirodalom szerint: „elsõsorban emberiességi, valamint erkölcsi szempontok a meghatározók. A különös kegyetlenség fogalma alá az átlagosat lényegesen meghaladó, rendkívüli embertelenséggel, brutalitással, gátlástalanul, az emberi méltóság mély megalázásával vagy az elkövetõ emberi mivoltából kivetkõzve véghezvitt (…) cselekmények vonhatók.”
Az olvasó ellenõrizheti nyelvi ösztöneinek mûködését: a különös kegyetlenség fogalmát mihez társítja. Néhány ismerõsömön kipróbáltam, és azt tapasztaltam, hogy bármilyen cselekményt jellemeznek vele, amely a kegyetlenség fogalomkörébe utalható. Mint ahogy a jogászok értelmezõ szövegében is háttérben meghúzódó viszonyfogalom az „átlagos kegyetlenség” (amelyet „lényegesen meghalad a különös kegyetlenség”). Visszatérve az idézetünkhöz, csupán egyetlen szót vettem ki belõle, most viszszaillesztem: …„az elkövetõ emberi mivoltából kivetkõzve véghezvitt ölési cselekmények vonhatók” a különös kegyetlenség fogalma alá. Az átlagember viszont, gondolom az olvasó is tapasztalta, a nyelv törvényeinek enged, nem csupán a törvények nyelvhasználatának elõírásai szerint viszonyul a szavakhoz, és igen tág értelemben és skálán társítgatja õket.
A különös kegyetlenséget bekebelezte a köznyelv, és széles körben használja. Mintha az „átlagos kegyetlenség” megszokottabb, elfogadhatóbb lenne? Nem csupán a nyelv csapdája ez. Jean Piaget, a kitûnõ svájci pszichológus észrevétele: „Az emberi lény születésekor egy társadalmi közegben találja magát, amely úgy hat rá, mint egy fizikai közeg.” Az ellentmondás az összemosható érzékelésben rejtõzik: a társadalmi közegen lehet változtatni, a fizikai világon már kevésbé… Ha viszont a társadalmi közeget a fizikai világ jellemzõivel ruházzuk fel (tévesen!), akkor változtathatatlannak hisszük azt.
Hogyan viszonyulunk akár az „átlagos”, akár a „különös” kegyetlenségünkhöz? Hogyan dolgozzuk fel az emlékezésben? Folyóiratunknak ez a száma ilyen kérdéseket próbál megválaszolni (a kérdésfelvetések fontossága miatt kockázatokat is vállalva (nem feltétlenül értünk egyet minden cikk mindegyik megállapításával).
A kegyetlenségrõl beszélni kell. Ám a kegyetlenséget nem érdemes címkézni. A kegyetlenséget gyakran a viszonyainkban kell keresnünk. A tojásból kelt kiskacsák anyai közelségre, melegségre, „kiskacsa – anyakacsa” viszonyra vágynak; azok a kiskacsák is, akik keltetõgépbõl, nem fészekbõl kelnek ki, és anyjuk helyett egy asztal lábához bújnak. Az asztallábat fogják anyjuknak érezni! A kiskacsa helyzete kegyetlen. Mert fizikai közeget kényszerül családi, „társadalmi” közegnek érzékelni. A kegyetlenség-csapdák így mûködnek. Továbbra is várjuk olvasóink leveleit, hozzászólásait, hiszen lapszámaink összeállításában hangsúlyozottan figyelünk igényeikre, észrevételeikre, kérdéseikre.


vissza