Fordulópont 26. szám
Elsõ (a) szerelem?
Dávid Beáta – Albert Fruzsina: Érzéki csalódások
|
Fiatalok és szüleik a szerelemrõl és partnerkapcsolatokról Vajon mennyit tudunk gyermekeinkrõl, eleget-e? – tesszük fel oly gyakran ezt a kérdést. Sajnos néha túl késõn vesszük észre, hogy kamasz gyermekeink nagyon szívesen elmesélték volna apró-cseprõ dolgaikat, és ad absurdum egy-egy jó beszélgetés végén talán még tanácsainkat is megfogadták volna. Persze ezekre a beszélgetésekre nem úgy és nem akkor kerülhet sor, mikor mi azt gondoljuk, és beilleszteni próbáljuk naptárunk egy-egy sorába. Ezek a beszélgetések a legváratlanabb pillanatokban kezdõdnek, és ha nem vagyunk elég éberek, gyakran egyszeri és megismételhetetlen lehetõséget szalasztunk el. Többek között hasonló dilemmák vizsgálatát tûztük ki célul, mikor 2002-ben egy olyan kérdõíves kutatást készítettünk, ahol 15 és 20 év közötti fiatalokat és szüleiket kérdeztünk meg mindennapjaikról, emberi kapcsolataikról, testi és lelki egészségükrõl.1 Úgy gondoltuk, hogy a választott módszer, a szülõk és gyermekeik együttes vizsgálata számos, elõre nem látott összefüggésre hívhatja fel a figyelmet. Ebben a tanulmányban négy témát járunk körbe. Elõször a megkérdezettek körében legkevésbé elõforduló jelenséget, a szülõknek a gyermekük részére tervezett „barátszerzési kísérleteit” elemezzük. Ezt követõen a bizalmas beszélgetések, szerelem és a partnerkapcsolatok családon belüli kommunikációját vizsgáljuk. A kutatásról Az adatfelvétel Veresegyházon, 2002. május és június között történt. Noha a kutatás elsõsorban kérdõíves felmérésen alapult, számos nyitott kérdést szerepeltettünk a kérdõívben, és különös hangsúlyt fektettünk a barátság meghatározásának, az interperszonális kapcsolatok eltérõ szeleteinek (pl. társas támogatás) minél részletesebb és az egyéni szempontokat maximálisan figyelembe vevõ vizsgálatára. Az adatfelvétel a szociológiai szempontok mellett pszichológiai (pl. depresszió, általános lelki egészség, ellenségeskedés, coping-potenciál), népegészségügyi és dietetikai dimenziókra is fókuszált. A kérdõíveket úgy alakítottuk ki, hogy a testi és lelki egészség mérésére lehetõleg olyan mérõeszközöket alkalmazzunk, melyekkel más országos, reprezentatív vizsgálatok is dolgoztak, hogy helyi kutatásunkat megbízhatóan országos kontextusba helyezhessük. A 250 felkeresett fiatal2 közül elemzésre 244 kérdõívét találtuk alkalmasnak. 241 esetben a családtagok által kitöltött kérdõívek is megfelelõek: 191 esetben „teljes” háromszögrõl beszélhetünk, azaz a gyerek mellett az anya és az apa adatai is rendelkezésünkre állnak. 50 esetben a háromszög „csonka”, vagyis a gyermek mellett a kérdõíveket csak az egyik szülõ – zömmel a anya (90%) – töltötte ki. Ennek leggyakoribb oka, hogy az anya egyedül neveli a gyermeket (29 eset). Tíz esetben fordult elõ, hogy a társ elhunyt, és négy esetben az apa nem volt hajlandó válaszolni. A teljes minta így 244 gyerek és 432 felnõtt. A kétgenerációs családok szocio-demográfiai jellemzõi A megkérdezett 15-20 éves fiatalok átlag 4 fõs családokban élnek. A két fõs háztartások aránya 6, a három fõs 21, a négy fõs családok aránya 39%. Öt vagy annál több fõs háztartásban a fiatalok 34%-a él. A gyerekek 13%-a él csonka családban. 12%-uk nem nukleáris családban él: az un. egyéb családtípusba sorolt esetek kb. fele több generációs, a másik fele pedig egyéb rokonnal vagy ismerõssel való együttélést jelent. A fiatalok 99%-a vér szerinti édesanyjával él együtt. Az anyák 88 százalékának további gyermekei is vannak. A vér szerinti apák aránya alacsonyabb, 91%. Családtípus szerint vizsgálva a „Te gyereked” legmagasabb arányban az egyéb családtípusban fordul elõ: ebben a típusban közel minden negyedik gyerek nem vérszerinti apjával él együtt. A mintánkba került szülõ-generációra jellemzõek az országos adatokon is megfigyelhetõ trendek: az anyák között az apáknál magasabb arányban találunk alacsony iskolai- (max. 8 osztály) illetve középfokú végzettségûeket. Az apák felülreprezentáltak a szakmunkások és a diplomával rendelkezõk csoportjaiban. A felsõfokú végzettségûek aránya az országos átlagnál mintánkban magasabb. Az anyák átlag életkora 44 év, az apáké 46 év. Az egészségi állapot szempontjából kritikus un. küszöbkorosztályba (40-49 év) a megkérdezett szülõk kb. 60%-a tartozik. A férfiak között alig van olyan, aki egyedül – valamilyen társ nélkül él: majdnem egytizedük házasként nem feleségével, hanem egy másik nõvel él együtt, akinek gyakran3 a gyerekét is neveli. A nõk között jóval magasabb a társ nélkül élõk aránya, kb. 15%. A megkérdezett fiatalok, akiket elemzésünkben gyakran szüleikre vonatkoztatva gyerekekként említünk, a két nemet fele-fele arányban képviselik (123 fiú és 121 lány). A fiúk és a lányok azonos korúak. Az adatfelvétel idõpontjában a kérdezett fiatalok kilenctizede (89%) valamilyen formában tanult. Az Ifjúság2000© vizsgálat (Laki 2002:90) adataival összehasonlítva mintánkban magasabb a tanulók aránya: õk a budapesti hasonló korú gyerekekhez képest is valamivel elõnyösebb helyzetben vannak. (Budapesten a 15 és 19 évesek között 93, míg Veresegyházon 96% a tanulók aránya.) Az iskolatípusok szerinti megoszlásból a nemek közti különbség jól ismert tendenciái mutatkoznak meg: míg szakmunkásképzõbe a fiúk, addig a gimnáziumokba inkább a lányok járnak. A szakközépiskolába és gimnáziumba járók aránya nemek szerint hasonló. Az egyik érdekes különbség a lányok és a fiúk között az általános iskolába járók aránya. A fiúk hasonló koruk ellenére magasabb arányban járnak még általános iskolába. Az általunk vizsgált életkorban általános iskolába az évvesztes gyerekeken kívül az osztályt ismétlõ gyerekek járnak. Adataink szerint az összes kérdezett kb. 4 százaléka 16 évnél idõsebb, még általános iskolába járnak. Barátszerzés – ahogy a fiatalok és a szülõk látják A mai világban az, hogy a szülõk barátot próbálnak szerezni gyermekeik számára, kiváltképp a 15 és 20 év közötti fiatalok körében, nem jellemzõ. A fiatalok összesen 7%-a válaszolta, hogy elõfordult, hogy szülei barátot próbáltak neki szerezni. Ez az szám teljesen megegyezik a szülõk válaszaival: anyák 6%, az apák 5%-a válaszolt igennel arra a kérdésre, vajon elõfordult-e már, hogy õ próbált gyermekének barátot szerezni. A 244 család közül öszszesen 7 esetben fordult elõ, hogy a válaszok azonosak voltak, azaz a gyerek valóban megélte azt, amirõl a szülei úgy gondolták, hogy megtették érte. Sajnos egy ilyen kérdõíves felmérés nem alkalmas arra, hogy mintegy következõ lépésként a szülõktõl megkérdezzük, hogy milyen lépéseket tettek a barátszerzés terén, és a fiatalokat beszámoltassuk egy-egy ilyen kísérletrõl. A szocio-demográfiai változók mentén vizsgálódva nem találtunk markáns összefüggéseket. Kivételt képez a közép- és felsõfokú iskolai végzettségû apák csoportja, akik elsõsorban fiaiknak próbáltak barátot szerezni. Problémák megbeszélése, bizalmas kapcsolatok Az emocionális támasz, bizalmas, vagy akár „lelki szemetesláda” funkciót szolgáló emberi kapcsolatok mérésére az un. fontos beszélgetési hálózatokat használtuk fel.4 Azt találtuk, hogy a vizsgált mintában problémáit, fontos dolgait a gyerekek 7, az anyák 12, az apák 19%-a nem tudta kivel megosztani, azaz azt is mondhatnánk, ezeknek az embereknek nincs lelki bizalmasuk, igazi emocionális támaszuk. Ha csak az egyazon családból megkérdezett apa-anya-fiatal hármasára fókuszálunk, a következõ kép bontakozik ki. A párként együtt élõ felnõttek csupán az esetek 39 százalékában nevezték meg mindketten a másikat olyan személyként, akivel problémáit megoszthatónak vélik. Ugyanilyen arányban nevezte meg csak egyikük (egyoldalúan) társát, viszont csaknem minden negyedik esetben egyikük sem említette ebben a kontextusban a másikat. Elgondolkodtató, hogy a megkérdezett fiatalok csaknem fele (44%) egyik szülõjét sem említette bizalmasaként. (Közülük minden ötödik fiatal senki mást sem tudott bizalmasaként megnevezni, azaz gyakorlatilag érzelmi támasz nélkül áll a világban). Elenyészõ számban, fõként fiúk csak apjukat tartják bizalmasuknak (2%), csaknem harmadnyian (29%) csak anyjukkal osztják meg problémáikat, míg csupán minden negyedik megkérdezett beszél mindkét szülõjével bizalmasabb természetû dolgokról /gondokról . Statisztikai értelemben szignifikáns összefüggésben áll mindez a szóban forgó anyák iskolai végzettségével: azaz azokban a családokban, ahol az anya iskolai végzettsége magasabb, kevésbé jellemzõ, hogy a fiatalok egyik szülõjükkel sem osztják meg gondjaikat, és nagyobb eséllyel támaszkodhatnak e tekintetben mindkét „felmenõjükre” is. Azokban a családokban, ahol a szülõk házasságát gyermekük negatívan ítélte meg, azaz inkább rossznak, vagy nagyon rossznak tartotta azt, jelentõsen nagyobb számban találunk olyan fiatalokat, akik egyik szülõjüket sem tisztelik meg bizalmukkal (55-64%), és körükben elenyészõ azoknak a száma, akik viszont mindkét szülõjükkel megoszthatnák életük intimitásait is (6 illetve 0!%, v.ö. 37 százaléka azoknak, akik szüleik házasságát nagyon jónak ítélik). Adataink alapján a szülõk „énképe” e tekintetben egyáltalán nem tükrözi a rideg valóságot. A szülõket megkérdeztük arról, vajon gyermekük a személyes problémáit milyen mértékben beszéli meg velük. Az anyák – önbevallásuk szerint – partnerükhöz képest fokozottabb mértékben beszélgetnek gyermekeikkel: legtöbben (56%) úgy érzik, hogy minden lényeges dolgot megbeszélnek, 38%-uk a legapróbb dolgot is megbeszéli, és mindössze 6% azoknak az aránya, akik kevés dolgot beszélnek meg. Ez utóbbi csoportba tartozók úgy gondolják, hogy a gyermek személyes problémái nem tartoznak rájuk. A legapróbb problémák megbeszélése inkább anya és lánya között zajlik. A lányos anyák kevésbé érzik azt, hogy a kelleténél többet faggatnák gyermeküket, épp ellenkezõleg, a fiús anyákhoz képest kétszer annyian5 (10%) vannak közöttük olyanok, akik úgy gondolják, hogy gyermekük még több mindent szeretne velük megbeszélni. Akár saját, akár nem saját gyermekükrõl van szó, az apák jóval kevésbé beszélgetnek azok személyes problémáiról. Minden negyedik apa válaszolta6 azt, hogy a gyermek személyes problémája nem tartozik rá. A válaszadást – ebben az esetben – nem befolyásolta a gyerek neme. Ugyanakkor az apák között is kb. 10% azoknak az aránya, akik úgy érzik, hogy gyermekük többet szeretne beszélgetni velük. A szülõk hiányérzete, ha nem is nagyon erõsen, de összefügg, azaz ha az egyik szülõ úgy érzi, hogy keveset beszélgetnek, akkor valószínûleg a másik szülõ is hasonlóan érez. Az adatok tükrében azonban azt kell mondjuk, hogy a szülõk túlzottan pozitívan értékelik saját „teljesítményüket” a fenti vonatkozásban. Ráadásul azok, akiket gyermekük egyáltalán nem tekint bizalmasának, legalább olyan kedvezõen látják a helyzetet családjukban e téren, mint azok a szülõk, akiket bizalmasaként nevezett meg a gyermekük. Azoknak a fiataloknak a csoportjában (a minta 44 százaléka), akik egyik szülõjüket sem tekintik bizalmasuknak, az anyák 35 százaléka érzi úgy, hogy a legapróbb részleteket is megbeszélik gyermekeikkel, míg további 60 százalékuk szerint minden lényeges dolgot megbeszélnek a szóban forgó fiatal személyes gondjai kapcsán. Azaz csak 5 százalékuk van tisztában azzal, hogy családjukban e téren némi hiány mutatkozik, és csak pont ennyien (bár nem ugyanazok) tartják az anyák közül, hogy gyermekük többet szeretne velük beszélni. Az apák ilyen szempontból reálisabban értékelik a helyzetet: a bizalmasként nem megnevezett apáknak „csak” tizede érezte úgy, hogy fiatalkorú gyermekével a legapróbb részleteket is megbeszéli, s harmaduk szerint kevés dolgot beszélnek meg. Minderre talán részleges magyarázat lehet az, hogy maguk a szülõk sem gyakran emlegetik 15-20 éves gyermekeiket gondjaik, problémáik megbeszélése kapcsán: a vizsgált családok háromnegyedében egyik szülõ sem jelölte meg bizalmasaként gyermekét, csak az apa az esetek 6, csak az anya a családok 15, míg mindketten csak a családok 2 százalékában tettek így. Mondhatnánk: „amilyen a mosdó, olyan a törülközõ” – lehetséges, ha lelki életünk, problémáink legalábbis bizonyos szeleteibe jobban beavatnánk gyermekeinket, õk is inkább megosztanák velünk saját bajaikat. Mindenesetre ne legyünk nyugodtak: lehet, hogy úgy érezzük, támaszként jelen vagyunk gyermekünk számára, legalábbis személyes problémái vonatkozásában, az adatok tanúsága szerint nagy az esély arra, hogy ezt õ nem így ítéli meg! (A teljes tanulmányt lásd a folyóirat nyomtatott változatában.) ; |
