Kezdőlapra

Fordulópont 28. szám
Kié a könyv(tár)?

Szávai Ilona: Kié a könyvtár?

Könyv és tár – külön-külön és együtt (összetett szóként) is rögzíthetõ, körülírható a jelentésük. Lapunk e számának borítóján is szereplõ kérdõ mondatban: kié a könyv(tár)? – zárójelbe tettük a tár-t, és grafikailag kiemeltük a könyv-et. Itt pedig, az összeállításunkat bevezetõ sorokban „kiindulópontunk” a TÁR, és zárójelbe került a könyv… Nem egy öncélú játék kedvéért teszszük mindezt, hanem azért, hogy utalhassunk a történelmi léptékû változások folyamatában arra az örök „kényszerûségre”, amely az emberi elme és tudás állandóan gazdagodó tartalmának átörökítését lehetségesnek tünteti fel elõttünk. Ebben a létünket meghatározó kihívásban (és hitben) a könyv-tár szerepe az utóbbi néhány ezer évben olyan mértékû volt, hogy a huszadik század egyik nagy írója, Jorge Luis Borges így kezdhette híres novelláját: „Az univerzumot (amelyet mások Könyvtárnak neveznek)…” A szimbólummá vált Könyvtár mellett pedig ott látható: „Az ember, ez a tökéletlen könyvtáros…”
Ki ne rajzolta volna le magát (mi is, hajdani büszke kislányok, kisfiúk!) óvodából már kinõtt nagylánynak vagy nagyfiúnak: akinek hátán ott az iskolatáska? Ezt az iskolatáskát több nyelvben és néhány magyar nyelvjárásban is tékának nevezik. Megint csak nem a szavakkal ûzött játék kedvéért emlékeztetek a nemzetközi használatú biblioteca-ra; hanem azért mert ha megnézem saját rajzaimat, a kislányomét és az unokámét – öntudatosan, igencsak fenn hordott orral vonulunk az iskolástáska, a téka alatt –, és némi pontosítással magunkra vonatkoztatom Borges jellemzését, akkor valóban azt érzem, hogy azok a hét-nyolc éves kis emberek (akik voltunk, és utánunk a gyerekeink, unokáink): minden kétséget kizáróan „kvázi könyvtárosok”, amaz egyszerû és megmásíthatatlan tények okán, hogy hátukon ott a téka és benne pár kötet egy/a Könyvtárból. Minden iskolástáska azzal a néhány iskoláskönyvvel: a Könyvtár – az emberi elme készségeinek, esélyeinek és a tudás tárának – egy-egy fontos pontja. Az iskolástáskát hordozó gyerek öntudatát megkerülhetetlenül fontosnak érzem. „Én azt állítom, hogy a Könyvtár végtelen.” – írja Borges. Ennek az állításnak az érvényességében, igazságában kár lenne kételkednünk. De ugyanakkor azt is érdemes tudnunk, még inkább: tudatosítanunk, hogy ama Könyvtári végtelennek pontjain áll egy-egy öntudatos kisgyerek iskolástáskával a hátán. És ez a „téka” azzal a pár könyvvel képes õt, a kisgyereket is, szervesen bekapcsolni a Könyvtárba – sõt: esetleges Könyvtárégések után, végszükség esetén egy-egy kisiskolás táska kiindulópont lehet a Könyvtár újjáalkotására! E hit és öntudat nélkül nem szabad hat-hét éves gyerekeinket, unokáinkat elindítani az iskolák és könyvtárak felé!
Lapunknak ebben a számában az éppen adott történelmi pillanat esélyeit kíséreljük meg – akár jelzésszerûen – számba venni: a könyv szerepét az alkotás és a tudás tárának mûködtetésében, továbbadásában; a könyv mellett feltûnt eszközök közül különös figyelmet szentelünk a számítógép hordozta-teremtette „világnak”… A jelenségek már szinte számbavehetetlenek, de mi a lehetetlen ostroma mellett azt is szeretnénk, ha emlékeztethetnénk Olvasóinkat arra, ami nélkül semmi sem lehetséges: arra a hitre és öntudatra, amellyel vállunkra vettük, és gyerekeink vállára segítettük az iskolástáskát. Apropó iskolástáska, bibliotéka, számítógép: az itt látható „kvázi könyvtárosok” egyikét színes ceruzával rajzolta egy kisgyerek, a másikat pedig számítógéppel – egy elsõ osztályos kislány. A „tékát” egyikük sem felejtette le megrajzolt alteregója hátáról.


vissza