Kezdőlapra

Fordulópont 5-6. szám
Vevõk az erõszakra

Szávai Ilona: Nem verünk meg senkit

Fiatal barátnõm meglátogatott, és magával hozta hároméves kislányát, aki magába feledkezetten tett-vett, játszadozott körülöttünk, miközben mi beszélgettünk, persze a gyereket is "félszemmel tartva". A kis Panni fesztelensége és közvetlensége, édesanyja derûs nyugalma, türelme bámulatba ejtett; valahogy ilyennek képzeltem mindig a szülõ-kisgyermek viszonyt. A kislány és édesanyja iránti felhõtlen rokonszenv teljesen meghatározta azoknak a perceknek a hangulatát. Panni közben sürgött-forgott, elragadta a játék heve, nem volt eléggé elõvigyázatos, és egy hirtelen-véletlen-figyelmetlen mozdulata következtében felborult a szék: a kislány elesett, a szék meg rá. Ugrottam, és felsegítettem a keservesen zokogó Pannit. Miközben a széket is lábára állítottam, szinte öntudatlanul, mindenesetre "kulturális beidegzõdés" diktálta automatizmussal vigasztaltam volna a síró gyereket: - Nagyon fáj? Semmi baj, Panni, mindjárt elmúlik, megverjük ezt a rossz széket! De nem volt idõm ráverni a székre (ahogy évszázadok óta püfölik a felnõttek a tárgyakat, amelyeknek a kicsinyek fájdalmasan nekiütköznek), mert az édesanyja rendkívül nyugodtan, derûsen közbeszólt: - Nem verünk meg senkit! Én meglepõdtem, a kislány nem. Akkor érzékeltem, hogy számára inkább az én "bosszúállási javaslatom" volt meglepõen szokatlan. - Nem verünk meg senkit! Miért vernénk meg bárkit is? - magyarázta az ifjú édesanya. - Panni nem volt figyelmes, így aztán elesett. Ezért senki nem hibás. Máskor majd vigyázni fog. Panni tökéletesen értette ezt a logikát, a sírással is hamarosan felhagyott, és békésen játszott tovább. Én pedig elszégyelltem magam, hiszen barátnõmnek igaza volt, s ezt az igazságot olyan irigylésre méltó természetességgel és egyszerûséggel érvényesítette, hogy az bámulatba ejtett. Ez a percnyi döbbenet és szégyenérzet (ami azért alaposan elgondolkoztatott) megszabadított valamitõl, amirõl nem is tudtam, hogy bennem is muködik: a "széket veréssel fegyelmezõ" beidegzõdés olyan kisgyerekkorba nyúlóan régi, generációról-generációra átöröklõdött viselkedési séma, amelyet már át sem gondolunk. Muködtetjük, "szinte öntudatlanul". Mit is? Az erõszakot? Ezt azért így, ilyen egyértelmûen mégsem mondhatnám. Hiszen sokunknak (kisgyerekeknek is!) éppen arra van szükségünk, hogy a jogos és létfontosságú önvédelem mûködtetéséhez elengedhetetlenül szükséges, minimális "természetes agresszivitást" megõrizzük. Beidegzõdéseink átgondolása azonban idõnként (és koronként) több szempontból, több oldalról is szükségessé válik. A dolgok mögötti kapcsolatok feltárása vagy feltárulkozása néha meglepõ következtetésekhez vezet. "Kétféle erõszak van: aktív és passzív" - írja Szent-Györgyi Albert. - "Az aktív erõszak ablakokat, koponyákat tör be. A passzív erõszak azoknak az embereknek az erõszakossága, akik semmi másnak nem adják meg magukat, csak az aktív erõszaknak. A kétféle erõszak nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz: a passzív erõszak erõszakot szül; nem hagy más választási lehetõséget." A kölcsönös determináltságban hullámzó kétfajta erõszak körül újabb változatok képzõdnek és hullámzanak tovább. Az ember egyszer csak egy felborult szék mellett döbben rá, hogy lényegében semmi oka arra, hogy megverje azt a fránya bútordarabot. Máskor meg a "szükséges" erõszak hiánya a személyiség egyensúlyzavarának az oka. Az egyensúly: kulcsfogalom. Szent-Györgyi szerint "az erõszak korunk egyensúlyzavarának egyik tünete." (Mind az egyes ember, mind a nagyobb közösségek, társadalmak szintjén.) A zavarnál maradva: bõ évszázada a "klasszikus" hatalmi ágazatok mellé felsorakozott negyedik hatalomként - a média (eszközeiben egyre gazdagodó világa); az új évezred elejére zavarunk egyik legfõbb okozója, gerjesztõje, közvetítõje, terjesztõje stb. Folyóiratunk elsõ számát (Tévé elõtt védtelenül?) is ennek a jelenségkörnek szenteltük. Mostani - ez évi utolsó - számunk anyagait ismét e téma köré csoportosítottuk. Tudósok, különféle tevékenységi területeket képviselõ szakemberek támpontokat nyújtó gondolatai mellett szülõk, gyerekek megnyilatkozásainak, nézõpontjuk jelzésének is változatlanul (a fordulópont hagyományaihoz hûen) helyet biztosítunk. Hiszen egy felborult szék mellett síró kisgyerek is sokat "üzenhet" amaz egyszerû tény által, hogy nem kívánja feltétlenül elpüfölni a bútort!


vissza