Kezdőlapra

Fordulópont 40. szám
Kinek a dolga?

Szávai Ilona: Séta a "kongresszusi helyek" körül

A VI. Nevelésügyi Kongresszus (1993) óta másfél évtized telt el.

E tényt rögzítõ mondat olvastán az esemény lényegének azt tarthatjuk, hogy egyáltalán: megtörténik... Hogy egyáltalán sor került egy ilyen kongresszusra. Hiszen a rendszerváltozás óta egy korszak épült körénk, amelynek lényegét gyakorta - és elbizonytalanodva! - átértékeljük, dimenzióit kétkedve értelmezzük.

A köznapok pedig folyamatosan üzennek "a szakmának", az oktatásügy, a nevelés válságáról szólnak a híradások, bõ adat- és (negatív) szenzáció- és botrányzuhataggal... A bennünk élõ iskolakép kontúrjai elhomályosodtak - és másfajta kép él a pedagógus, más a politikus, és egészen más az "üzenõ hétköznapok" emberének tudatában. A kép: elképzelések és tapasztalatok keverékébõl áll össze. Úgy tûnik (sõt "biztosnak tûnik"), hogy a kép tisztulásához a tapasztalatok, a tények járulhatnának hozzá, hiszen elképzelésekbõl (oly könnyû képzelegni!) most már valóban fölös az ajánlat. Most már valóban a túlzásoktól mentes számbavétel ideje kellene következzék, minden "ünnepi" attitûd nélkül, mert ünneplésre végképp nincsen ok... A Mûvészetek Palotájában az ünnepi megnyitók, a gálamûsorok és hasonló mûfajú "megnyilvánulások" közepette azon is töprenghetett a kongresszusra érkezett pedagógus, hogy egy ilyen ritka rendezvény munkajellege, és ebbõl fakadó reális haszna talán mégiscsak többet jelentene "az ügynek", mint az ünnepire hangolt párbeszéd. A Mûvészetek Palotájába szervezett "kísérõ programok" kapcsán is óhatatlanul felmerül a kérdés: a szervezõk érthetõ törekvésén és akaratán túl, hogy "mindenképpen megmutatjuk!" - kinek akartak megmutatni, és mit?! Nevelésügyi kongresszuson magától értetõdõen: a nevelõknek, pedagógusoknak kell megmutatni: egymás munkájából azt, ami hasznosítható, vagy megvitatásra érdemes. Hiszen ez az õ - ritka! - kongresszusuk. Szakkönyv, szakfolyóirat, a tájékozódás esélyeinek minden - régóta bevált és új - formáit érdemes ilyenkor felmutatni. Ám lehetõséget sem kínált - sem maga a kongresszus, sem annak honlapja - számba venni, netán alaposabban megismerni a nagy hagyománnyal büszkélkedõ magyar nyelvû nyomtatott és elektronikus szaksajtót. Érdekes persze minden "kísérõ gyerekmûsor", de egy ilyen, munkaügyinek szánt kongresszusnak nem lehet célja a mûsorparádé. A Mûvészetek Palotája parádés hely, mindenkinek látni kell - és valóban lehet ünnepelni (!), de munkára összehívott "kongresszusi helyként" talán nem a legmegfelelõbb! Nem is igazán funkcionált kongresszusi helyszínként. A következõ napokban aztán egy teljesen új helyen, a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem folyosó-labirintusában keresgélték a szekcióülések, kerekasztal-beszélgetések helyszíneit az érdekeltek. És akik valóban dolgozni ("kongresszusi munkálatokra!") érkeztek, azok eltöprengtek azon is, hogy miért jelöltek meg a szervezõk óriási termeket - mûfajból következõen: szûk körû - kerekasztal-beszélgetések helyszínéül? Miért nem "érte be" a kongresszus egy olyanszerû és olyan méretû helyszínnel, mint például a budapesti Veres Péter Gimnázium, ahol az aulát mintegy körülölelõ termekben igazi eszmecsere folyhatott volna, amely a szünetekben szervesen folytatódik, nem büféasztalok között, hanem folyóiratok, nevelésügyi történeti munkák lapozása közben... Az "ünnepélyesség" ekként "megadott" módja kicsit furának tûnt abban a helyzetben és abban a tárgyban, amelyben és amiért a kongresszust szervezték. Ezért igencsak egyet lehet érteni az értékelés következõ mondatával: "Arra számítunk, hogy a kongresszus végeztével nem fejezõdik be az "ünnepi" párbeszéd, hanem a dialógus folytatódik a falvakban és a városokban, a nevelési-oktatási intézményekben, a médiában, a gazdasági-politikai döntéshozás színterein és akár a köztereken és a családokban is." Ez a számítás eddig is bizonyítottan bevált, hiszen a nem ünnepi mindennapokban a családok, az iskolák folyamatosan küszködnek, jobbra törekednek szülõk, pedagógusok... És végül is a mindennapok "munkálataiban" dõl el minden, beleértve az életünket is. Az így "kiterjesztett munkálatok" szellemében adunk közre továbbra is mindent, ami a helyzetrõl és a tárgyról érdemben beszél. A kongresszus munkálatainak ajánlásaiból készített összegzés is újabb kiindulópontokat képezhet - így hát a "munkálatok folytatódnak".


vissza