|
Az egyén intézményesülése és a magány piacosítása tyúk és tojás problémáját veti fel. Magányos emberek mindig is éltek a kisebb-nagyobb emberi csoportok peremeire sodródva, vagy akár a csoport képzeletbeli terének belsejében, de elszigetelõdve: létük különösnek, sajnálatraméltónak tûnt, máskor finomkodóan elegánsnak, ritkán autonóm és tiszteletreméltó egyéni választásnak.
De ki az, akit magányosnak tarthatunk? Akinek nincs senkije? Akinek nincs kihez fordulnia? Aki egyszál magában áll, mint az ujjam, aki egyedül él, vagy az ideje nagy részét egyedül tölti? Aki betöltött egy életkort – becslések helyett elégedjünk meg annyival, hogy ez a határ ma már a jóléti államokban a harminc fölé került és ott is kúszik egyre feljebb – és még mindig nincs papírral vagy más egyébbel igazolható házastársi vagy élettársi kapcsolata? A „Mama Hotelben” vagy exkluzív garzonlakásában ágyrajáró embertársunk vajon hajadon, legényember vagy szingli? Hány éves korától? Vagy az lenne a magányos, aki annak érzi és vallja is magát, férje vagy felesége mellett, a család kellõs közepében?
Az egyén intézményesítése szorosan kötõdik ahhoz a talán évtizedekig is tartó pillanathoz, amikor a huszadik század embere rájött, hogy manipulálják, persze nem magától: ezt is manipuláció útján adták a tudtára. A „Hogyan tudhatod meg, kiben nem bízhatsz?” és késõbb a „Soha ne bízz senkiben!” üzenetek szajkózására gondolok, miközben annyi vigaszt hagyott a kor emberének a tömegkommunikáció, hogy a Kekszgyárban és a Samponban még mindig bízhat (mert megérdemli).
Sajnos azonban hiába tudjuk, hogy manipulálnak bennünket, még mindig nincs elég ismeretünk a manipulált beszéd kódolásához. Ha a képernyõn egy szépasszony kezében bonbon sztaniolja csillan, nem arra gondolunk, hogy „A Bonbongyár a pénzedet akarja! Add oda gyorsan!”, hanem arra, hogy milyen finom is lesz az édesség.
Ezért természetesen senki nem hibáztatható, hiszen évszázadokon át úgy tudtuk, hogy ha félreverik a harangot, akkor futni kell, mert jön a víz, és eltart egy ideig, mire hozzászokunk, hogy már akkor is félreverik (a kamerával), ha nem jön. Illetve lehet, hogy máskor, amikor központilag tiltják a kongatást, mégis futni kell.
(A teljes cikk olvasható a Fordulópont nyomtatott verziójában.);
|